Fix ügyvédi munkadíj netto 25.000 Ft új lakásokra vonatkozó előszerződéseknél, szerződéseknél. MI szükség van egyáltalán szerződéselemzésre, főleg akkor, ha már aláírtunk valamit? Az esetek döntő részében azért van szükség erre, mert általában a vevőknek – miután nem szakemberek – fogalmuk nincsen arról, milyen rendelkezések maradtak ki az előszerződésük, vagy végleges szerződés tervezetük szövegéből , amelyeknek később nagyon súlyos következményei lehetnek. Az épülő lakásokra vonatozó előszerződéssel ugyanis megveszünk valamit attól, aki éppen azt árulja, amije nincs (eladja a nem létező lakást, garázst stb.) a végleges szerződéssel pedig az esetek döntő részében kifizetünk valamit, ami műszakilag már létezik, csak éppen jogilag nincs…….Ez pedig azt jelentheti, hogy valójában még jó darabig – sajnos, néha soha – nem lesz a miénk az, amit már a sajátunknak hiszünk…. Ez a veszély pedig nemcsak az építés alatt, hanem még akkor is fennállhat, ha már a bútorokat cipeljük be az új lakásba.Mindezeket a negatív lehetőségeket egy elemzés feltárhatja, egy szerződés kiegészítés, módosítás pedig kizárhatja.
Az sem mindegy milyen jogi stádiumban derülnek ki az esetleges problémák, mert nem ritkán történik meg, hogy a szomszédok megdöbbenve látják valakinek, valamiért sokkal jobb minőségű lakása lett.
Pár példa arra, milyen alapvető dolgokat tárhat fel egy előszerződés vagy végleges szerződés (tervezet) elemezése?
– reális vagy kockázatos a vételár fizetésed,
– pénzügyileg vagy egyéb módon kiszolgáltatott helyzetbe hoz-e a szerződésed akkor is, ha az eladód szegi meg a szerződést
– kaptál-e egyáltalán garanciát, és ha kaptál érvényesíthető garanciát kaptál-e az építkezés késedelmére, minőségi hibáira,
– megfelelő-e a műszaki specifikációd arra az esetre, hogy azt kapd, amit szerettél volna és amit kifizetsz,
– van-e esélyed, ha minőségi kifogással szeretnél élni,
– összemossák-e a műszaki átadást a birtokbaadással, aminek óriási jelentősége van,
– milyen fontos kötelezettségek, garanciák vállalását mulasztotta el esetleg az eladó,
– HOGYAN SZABÁLYOZZA A SZERZŐDÉSED A HASZNÁLATBA VÉTELI ENGEDÉLY KÉRDÉSÉT? (mert anélkül nem lesz jogilag lakásod) Vagy egyáltalán van a szövegben róla szó?
– Milyen – általad talán nem is tudott – feltételek hiányoznak a szerződésedből ahhoz, hogy biztosan lakástulajdonos legyél,
– az aláírt előszerződésed, szerződésed megfelelő módosítására milyen lehetőségeid vannak (mert vannak).
A fenti pár kiragadott példán túl a szerződés elemzése olyan összefüggésekre is rávilágíthat, amelyekből első olvasásra talán fel sem tűnik, milyen kockázatokat rejtegetnek. De akár egy olyan pozitív, megnyugtató hozadéka is lehet egy független elemzésnek, hogy aggodalomra semmi ok, senki senkit nem akar átverni.
A szerződéskötésről, a kockázatokról egyébként a „Lakást venni ésszel!” Lakásvásárlási útmutató tanulmányban részletesen írtam. Elolvasása segítséget adhat Neked ahhoz, hogy a tárgyalások, megbeszélések, szerződéskötésed vagy szerződés módosításod során az ismereteket felhasználd. De jó arra is, hogy a tanulmány tartalmát a már megkötött szerződéseddel összevesd.
A szerződés elemzés szolgáltatást önállóan is igénybe veheted. A „Lakást venni ésszel” lakásvásárlási tanulmány megvásárlása azonban két okból is célszerű: egyrészt azért, mert a saját szerződésed elemzéséhez alapvető segítséget nyújt, másrészt azért, mert a lakásvásárlási tanulmány igazoltan kifizetett árát (br. 7700 Ft ) szerződés elemzés szolgáltatásunk árába teljes egészében beszámítjuk.
A szerződésed elemzését 25.000 Ft + ÁFA fix összegért végezzük el. A szerződést és mellékleteit be kell küldened elektronikus úton a pirossal jelzett email címre kattintva a pprrt@t-online.hu címre Dr. Radovits László ügyvéd részére. Előre nem kell fizetni semmit! A szerződéselemzés elkészülte után az elemzés átvételének részleteiről (konzultáció keretében, vagy anélkül) és a fizetésről elektronikus értesítést kapsz. Az elemzés elkészítésének ideje a leterheltségünktől függ.
A szerződésed elemzése alapján nyílik lehetőség arra, hogy a számodra esetlegesen előnytelen rendelkezések megváltoztatásával kapcsolatos döntéseket meghozd.
A „Lakást venni ésszel” Lakásvásárlási útmutatót a főoldalon megtalálod.
Dr. Radovits László ügyvéd
email: pprrt@t-online.hu
tel: 06 20 5960061